politika a gyökön

Sokan kérdezték már tőlem, na jó, nem sokan, de többen, hogy miért csak Tőkésről engedek meg magamnak kritizáló, leleplező blogbejegyzéseket, az RMDSZ-en sosem köszörülöm a nyelvem. A válaszom ezekre a kérdésekre mindezidáig az volt, hogy nem fértem hozzájuk, vagy ha úgy tetszik, az élet úgy hozta, hogy nem történt a direkt RMDSZ-es kontaktusaimban olyasmi, ami egy jó kis blogbejegyzésre sarkallt volna. Eddig ügyesen ügyeskedtek, mondhatni. Jelentem, ez mától nincs így.

Történetem főhőse Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, akit sokszor megkörnyékeztem már bizonyos helyi események, történések hátterét megtudakozandó. Ő az az ember, akit ha felhívtam, megkérdeztem egy ügy kapcsán, szinte mindig elmagyarázta azt, hogy mit miért ne írjak meg. Megtehette ezt, hiszen mindig el is mondta: ha a beszélgetésünket publikálom, akkor ő a sajtó nyilvánossága előtt mindent tagadni fog. És persze sosem feljetette el hangoztatni azt sem, hogy ő a közösség nevében kéri ezt, nem magáért, nem obskurus érdekek miatt. Persze, ez utóbbi tekintetben nehéz lett volna hitelt adni a szavainak, és e hitetlenkedést sok esetben ő maga csak erősítette off the record kijelentéseivel, mert szinte mindig volt azokban a mondókákban ún. kiskapu, ügyeskedés, fifika, háttéralku, amit nagy nyilvánosság előtt még egy politikus sem vállalhatna, egy tisztességes ember meg még annál is kevésbé, nekem pedig se időm, se kapacitásom nem volt arra, hogy utánajárjak a nem hivatalosan meglebbentett dolgoknak. Nyilván, az ő félre megjegyzései túlnyomórészt magyar népmesés kijelentések voltak, amolyan mondtam is valamit, meg nem is, hiszen a fajsúlyos ügyekről csak legendáriumi szinten beszélt a magyar közössség életét érintő minden titkok tudója.

Főhősöm december elsején, kedden délután okozta a megdöbbenést egy látszólag, és megítélésem szerint a valóságban is bagatell ügyben. A nagyváradi helyi tanács szavazott többek között egy a nagyváradi múzeumkertben felállítandó emlékműről. A határozat anyagát az ülés után az RMDSZ-es tanácsosoktól kaptam meg, és ahogy az a fotókópián is látszik, a határozat feketén fehéren arról szól, hogy az RMDSZ megalakulásának huszadik évfordulójára készülő emlékművet állítanak fel Nagyváradon. Mivel elég lusta vagyok hivatalos szövegeket olvasni, a további részletek kapcsán felhívtam Delorean Gyula tanácsost. Ő el is mondott ezt azt, de aztán elkotyogta azt is, hogy ez a megye bulija, erről többet tudna Szabó Ödön.

Felhítam Öt. Amikor megkérdeztem, hogy mondjon valamit az RMDSZ-emlékműről, ő elmagyarázta nekem, hogy az nem az RMDSZ-nek állít emléket, hanem annak a tíz magyar értelmiséginek, akik 1989 december 23-án először összeültek tanácskozni, és ebből a kezdeményezésből jött létre több magyar civil szervezet is, például a Tibor Ernő Galéria, a Barabás Miklós céh. Nagyszerű, mondtam én, akkor a helyi tanácsi határozat szövege mellett idézhetem Ö mondókáját, így adva teljes tájékoztatást az olvasóknak a készülő emlékműről. Itt jött azonban a ledöbbenés. Ö kijelentette: amennyiben leírom azt, hogy a városi tanács határozatában az szerepel, hogy az egy RMDSZ emlékmű, akkor ő nem nyilatkozik semmit, ezen kívül pedig soha az életben szóba se áll velem. Erre már felhúztam a szemöldököm, hiszen az nagyon veszélyes terület, amikor egy politikus (vagy bárki) egy ellenőrizhető tény elhallgatására kéri az újságírót. Innentől kezdve számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy Ö nem tájékoztatni, hanem manuipulálni akarja a közvéleményt. Ez akkor vált még nyilvánvalóbbá, amikor elkezdett motyogni valamit Tőkésről, meg arról, hogy azt bezzeg nem úgy írjuk meg, hogy Tőkés a forradalom húsz éves évfordulóján önmagát ünnepelteti színdarabokkal, emlékműsorokkal, satöbbikkel. Akkor még nem értettem, mit akar ezzel a hogy jön idével, de most mintha derengene valami: az RMDSZ talán frusztrálva érzi magát, mert ő is kér magának egy szeletet a dicsőségtortából, és ha Tőkés színdarabokkal, meg emlékműsorokkal villant, akkor érdekképviselet lép egyet előre, és valami tartósabbat, mondjuk egy emlékművet álmodik meg magának, mert ahogy a klasszikus is mondja, a színdarab szalad, de az emlékmű marad, az emlékmű marad. Hogy aztán ezt miért nem szabad, legalábbis első körben, RMDSZ-emlékműnek hívni, az nyilván valamilyen politikai megfontolás. Netán akkor nem lehet közpénzt kanalizálni az emlékmű felállítására. Itt találgatásoknak széles terep jut.

Hogy ez tulajdonképpen egy pitiáner ügy, mondod? Helyzete válogatja, mert ami az RMDSZ-nek egy átlagos sakkhúzás, az egy újságíró számára meglehetősen kompromittáló tud lenni. Márpedig az igencsak elásna engem, ha holmi politikus nyomatékos felkérésére én elhallgatnék tényeket. Meg is vagyok lepve egy kissé, hiszen sokkal intelligensebbnek gondoltam Ödönt annál, hogy ilyen aberráltan primitív módon állja útját az információ terjedésének. És azt sem nagyon tudom elhinni róla, hogy nem érzi át, mennyire kompromittáló ez egy újságíróra nézve, ha politikai megfontolásokból a tények elhallgatására kérik, még ha ezerszer a közösség érdekeiről szóló mesével körítik is ezt a kérelmet? Olyan ez, mintha a rendőrtől azt kérnék, hogy ne konstatálja a bűncselekményt, vagy az orvostól azt, hogy ne diagnosztizálja a betegséget… Érdekes, amikor a Nagyvárad helységnévtáblák magyar nyelvű feliratának megrongálásáról volt szó, akkor minden megkérdezett RMDSZ-es előszeretettel elmondta véleményét toleranciáról, európaiságról, békés együttélésről, háboroghatott a civilizálatlanságon, elítélhetett, tiltakozhatott, tetszeleghetett pózokban; akkor valahogy Szabó Ödönnek sem akaródzott azt mondani, hogy nem szolgálja a megbékélést, a népek közötti megértést, meg a többit az, ha megjelentetjük a puszta tényt, hogy piros, sárga és kék festékkel lefestették a Nagyvárad helységnévtáblákat.

A sztori másik meghökkentő eleme az, hogy még Szabó fenyegetőzik azzal, hogy ha leírom szó szerint a helyi tanácsi határozatot, akkor soha semmilyen ügyben nem fog nekem többé nyilatkozni. Csakhogy elfelejti azt, hogy a bizalom egy oda-vissza játék, és úgy, ahogy ő elveszíti a bizalmát bennem, ugyanúgy én is elveszíthetem a bizalmam benne, márpedig ha egyszer egy politikus (vagy bárki) információforrásként kompromittálja magát egy újságíró előtt, akkor az bizony meglehetősen előnytelen a politikusra (vagy bárkire) nézve. Van még e blog olvasói között olyasvalaki, aki azt gondolja, hogy megbízok a Szabó Ödön nevű információforrásban, miután ő a tények elhallgatására szólít fel? Ne legyen, mert hitem szerint a hazugság vagy az elhallgatás nem szolgálhatja egyetlen közösség érdekeit sem, egy érdekcsoportéit annál inkább. Hogy ez az érdekcsoport most az RMDSZ, azt dolgozza fel mindenki maga úgy, ahogy tudja.

Ma már túl sokan, és túlságosan erős meggyőződéssel vallják, hogy ismerik és cselekszenek a közösség érdekeiért, túlságosan könnyedén, a legcsekélyebb aggály nélkül hivatkoznak manapság a közösségre. Jó lenne már egy kis visszafogottságot látni-hallani etéren, több szerénységről (Istenem, miket mondok!), szemérmességről tanubizonyságot tenni, és újra megtanulni azt - mert elfelejtődött - , hogy nem ildomos folyton szájra venni a közösség nevét, mert a sok szájáravételtől bepiszkolódik.
A közösség.