Tőkés László pedig manipulál. Ezt így, hogy az elején is legyen miheztartás, ne csak végett.
A sztori:
Írtam én annak idején egy cikket. Tőkés Lászlóval kapcsolatban kellett, aki újságírók egy csoportjának kiosztott egy dokumentumot, amelyről állította, hogy az a feleségének tulajdonított levél, de egyébként hamisítvány. Püspökünknek (volt püspökünk?, leendő püspökünk?, soha többé püspökünk? ez még tisztázandó kérdés) az okozta a problémát, hogy a levelet (fotókópiája a blog alján) nyilvánosságra hozták a legagyszittyább, nem Jordán pozitív beállítottságú magyar nyelvű portálon, és hogy elébe menjen a galibáknak, maga Tőkés jelentette ki azt, hogy ez az egész egy diverzió. Én, mivel nem kételkedtem Tőkés László szavaiban, leírtam az újságba (Bihari Napló), hogy a levél hamisítvány, amivel Tőkést támadják megengedhetetlen módon. De még ezzel sem volt megelégedve a Tőkés-staff, mert a megjelenés napján betelefonált Demeter Szilárd, Tőkés egyik embere, és pontosítást kért, mondván, hogy rosszul írtam a cikket, mert úgymond a hamis levél nem az elnökválasztáshoz, hanem a püspökválasztáshoz köthető támadások egyike. A pontosítás meg is jelent.
Ezzel a történettel is úgy voltam, mint számos Tőkéses sztorival: azt hittem, hogy miután megírtam, lezárult, lehet továbblépni. Csakhogy ezúttal is jöttek a fordulatok. Egy alkalommal – néhány héttel az újságcikk megjelenése után - X., aki a református egyház egyik jelentős személyisége, jelezte, hogy Tőkés Lászlóné levele márpedig valódi. Ugyancsak X. mondta azt is, hogy Tőkés az általa szervezett sajtótájékoztató idején már tisztában volt azzal, hogy a levelet a felesége írta. Ez a hír fejbe kólintott, és el is szontyolodtam egy kissé, elvégre ki veszi jó néven azt, ha valaki szemérmetlenül a szemébe hazudik, méghozzá egy olyan személy, aki, ha sokan szeretnék is ha ne, de mégiscsak köztiszteletnek örvend? De mire ez a szenzációs kis füles a fülembe jutott, addigra már a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székhelyéhez közeli minden utcasarkon sutyorogták az emberek: „a levelet Tőkésné írta!…”, „A levél valódi!…”, „Tőkés letagadta, hogy a levelet a felesége írta…”, „Psszt, erről nem szabad beszélni, de nagy a botrány, Tőkés most nyomoztat azután, hogy ki szivárogtatta ki a levelet…” Csakhogy nyíltan senki nem merte vállalni, hogy a közvélemény elé álljon ezzel az információval, így kezdett elülni a dolog, és úgy tűnt, hogy Tőkés László már-már célt ér. Bár itt pontosítani kell egy cseppet, mert Fazakas Csaba temesvári református lelkész, amikor rákérdeztem, egyszerűen, mindenféle hókuszpókusz, aggályoskodás nélkül elismerte az egyszerű tényt: megkapta és iktatta Tőkésné levelét. Ebben az ügyben ő volt az egyetlen, aki a tényt tényként kezelte. Valószinűleg úgy gondolta, hogy Temesvár messze van Nagyváradtól és Brüsszeltől. Remélem, ezek a városok azóta sem kerültek közelebb Temesvárhoz… Akkor ő nem árulta el, de azóta azt is megtudtam: a dokumentum iktatószáma 40/2009. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy a tény nyilvánosságra kerüljön, márpedig ez szükséges. Mert ugyan az emberek családi viszonyait jól nevelt sajtó vagy blogger nem bolygatja, de csak addig, amíg nem maga a közszereplő teregeti ki a szennyest a sajtó előtt, méghozzá rózsaszín fényeket intenzíven használó megvilágításban. És ilyenformán már nem is pusztán egy családi konfliktusról, hanem nagyon is közéleti kérdésről van szó, ti. arról, hogy megengedhető-e az, hogy egy közszereplő tudatosan félrevezesse a közvéleményt. Különben is, erre a húzásra semmi sem kényszerítette őt, hiszen az a portál, amelyre kiszivárogtatták a levelet, enyhén szólva hagy kivetnivalót maga után a hitelesség tekintetében, vagyis egyszerű hallgatással talán magától elcsitult volna az ügy. De Tőkés merész pókerjátékos: hidegvérrel és az ahhoz illő arccal blöffölt egy hatalmasat, hogy az ellenfelek bedobják a kártyáikat, azaz ejtsék a levélügyet. A taktika ravasz volt, csakhogy a hazugság nem mindig vezet eredményre…
Szabadságon vagyok. Otthon ülök-üldögélek, pihengetek, merengek a szabadság felette csodálatos mibenlétében, de e kedvtelésnek nem hódolhatok zavartalanul, mert megszólal a telefon: Y. hív, a királyhágómelléki református egyházban szintén fontos személy, mellesleg autentikus információforrás, és tudatja velem, hogy Tőkés Lászlóné levele hiteles. Emellett elárulja azt is, hogy a Bihari Református Egyházmegye Tanácsa múlt pénteken (augusztus 28.) összeült és elismerte ezt, továbbá levelet küldött Tőkésnének, melyben megköszöni neki, hogy erről tájékoztatást nyújtott. Nekem se kellett több, elindultam a nyomon: beszéltem a tanács több tagjával, Zével, Ával, Bével, Cével, meg még néhány betűvel, akik közül többen elismerték, hogy az info megállja a valóság próbáját, de névvel, telefonszámmal nem merik vállalni a közvélemény előtt is azt, hogy Tőkésné tájékoztatta őket, és ők tudomásul veszik a levél autentikusságát. Arra hivatkoztak, hogy ígéretet tettek a gyűlésen arra, hogy hallgatni fognak.
Így azonban az a furcsa helyzet áll elő, hogy Tőkés ország-világ, de legalábbis az erdélyi magyar sajtó előtt nyilatkozhat bármit, elég ha csak az arcát és a nevét adja a hazugsághoz, azonban puszta tényeket nem lehet közölni, mert akik az információ birtokában vannak, hallgatnak, félnek. Tőkés Lászlótól. Félni pedig őrültektől vagy zsarnokoktól kell. Hogy a kettő közül hősünk melyik kategóriába tartozik, annak eldöntésére álljon itt egy idézet Emil Ciorantól, aki a
Bomlás kézikönyvében arra is rávilágít, hogy egyáltalán nem áll olyan távol egymástól a zsarnok és a… mártír: „Zsarnok vagy mártír – mindkét esetben szörnyeteg. Nincs veszedelmesebb teremtés annál, aki megszenvedett a hitért: a legádázabb üldözők olyan mártírok közül kerültek ki, akiknek nem csapták le a fejét. A szenvedés nemhogy mérsékelné a hatalomvágyat, csak méginkább felcsigázza…” Nocsak, nocsak, micsoda pompás jellemzése ez az egykori temesvári hősnek, aki a hatalom fékeveszett akarása okán nem átall etikai korlátokat átlépni, azt gondolván magáról, hogy neki mindent szabad, még a családját is paravánként használhatja fel politikai érdekei védelmében. De ez tévedés. És nem pusztán azért, mert mégiscsak éles a különbség egy forradalmi hős és egy politikai manipulátor között, hanem azért is – és itt most egy általa feltehetően igen jól ismert könyvből idézek - „mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne: és oly titok, mely ki ne tudódnék.” (Márk 10:26) A politikához, a közélethez is intelligencia kell: a puszta erőfitogtatás egy idő után annak használója ellen fordul. És bizony Tőkés Lászlót is megbumerángolhatja saját gátlástalansága.
A végére pedig egy tényszerű megállapítás: X. Y, Z, A, B., C. betűk valóságos személyeket takarnak, többen közülük közszereplők, nem is a legjelentéktelenebbek közül valók. Mindannyian arra kértek, hogy nagyon diszkréten kezeljem az általuk közölt információkat, és ne fedjem fel személyüket. Mivel erre ígéretet tettem, kérésüknek eleget teszek. Így, ha tetszik, egyedül viszem el a balhét. De ennyivel tartozok az igazságnak.
Az ominózus levél szövege:
