Isten veled, Rendíthetetlen Hozzászóló
Most elbújni kellene, behúzódni egy szobába mondjuk - elsötétített függöny -, hogy ne lássák a zavart, az enyémet, de a többiek zavara is zavarba ejtő. (A szenvedés szót ne használjuk.) De itt benn, a szerkesztőségben élesek a neonfények, mintha vallatáson lennénk, egymás szemébe kell néznünk, amikor magyarázzuk a tényt: Alfer, a jó öreg kolléga nincs többé.
Van helyette egy égő gyertya a munkaasztalán, vannak bizonytalan tekintetek, meg-megbicsakló hangok.
És van egy újabb hétfő reggel, új munkanap, sajtótájékoztatók, megírandó témák, napi hülyeségek, meg kevésbé hülyeségek.
Ez a blog is jórészt az ő hozzászólásai miatt vált élővé. Mindenről volt véleménye, mindenhez hozzá tudott, és akart szólni, bármilyen hülyeséget írtam ide, ő megkommentálta.
HÖHÖ, Vazek, Alfer azaz a Rendíthetetlen Hozzászóló, ahogy egy vitánk kapcsán egyszer elneveztem őt, már nem vitázik.
Félig ez a blog is meghalt vele.