politika a gyökön

A keresztény egyházvezetők mondják, hogy ne jöjjön. Miért ne jönne? Ők azt mondják azért, mert ennek a csatlakozásnak egyelőre csak gazdasági indoklása létezik. Akik csak gazdasági szempontokkal érvelnek, és valóban nincs semmilyen más megfontolás a tarsolyukban, azok tényleg tönkretennének mindent. De a török csatlakozásnak nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai okai is vannak. Meg geostratégiai. Törökország tudtommal Indonézia után a világ második legnépesebb muzulmán országa. Az Unió, ha sikerülne integrálnia Törökországot, komoly fegyvertényt tudna felmutatni az iszlám radikalizmus ellen folytatott harcban. Mert azt a szempontot ne felejtsük el, hogy Törökországban van egy igen erős Nyugat-orientált, a laikus állam gondolatát képviselő társadalmi és politikai réteg. És ez a réteg kell megküzdjön az iszlám államot akaró tradicionalistákkal. Logikus, hogy Európának az előbbieket kell támogatnia. A siker persze kétséges.

Ha ránézünk a térképre, akkor látjuk, hogy Törökország két világ között helyezkedik el: ő maga muzulmán, de egyben a nyugati laikus állammodellt átvevő ország, tehát hitbelileg ott, politikailag itt van. Nagy ostobaság lenne a vallási különbözőség miatt kitaszítani egy értékes szövetségest, mint ahogy katasztrofális lenne pusztán a gazdasági érdekek miatt szemet húnyni a Törökországban lévő, Uniós, meg egyébkénti mércével mérve is súlyos hiányosságok fölött. Törökországnak a múltban, akármelyik európai országgal került kapcsolatba, csak konfliktusa volt, de ha ezt minduntalan a szemére hányja Európa, azzal csak eltávolítja magától Törökországot. Ami csak ideológiailag, érzelmi szinten lehetséges, mert attól Törökország még ugyanott marad, ahol volt, csak éppen ellenségesen tekintene Európára. Nem egy jó kilátás.

Hogy Törökország maga muzulmán ország, nem bűn, hanem kulturtörténeti tény, így aztán ilyesmit egy nép szemére vetni majdhogynem aljasság. Az emberi jogok tiszteletét, az állam és az egyház szétválasztását, a korrupció visszaszorítását, és még jó néhány dolgot viszont nagyon keményen számon lehet és kell kérni Törökországon, és a törökök ezek elleni küzdelmük intenzitásával bizonyíthatják azt, hogy mennyire szándékoznak Uniós polgárokká válni. Ne démonizáljunk (ez legyen Nyakó meg Ujhelyi tiszte), valaki attól, hogy muzulmán török, még nem terrorista. A törökök jó része is azt akarja, mint az európaiak: egészséges családot, szép házat, autót, jól fizető munkahelyet. Csak éppen nem templomba járnak imádkozni, hanem mecsetbe. Vagy pontosabban: a törökök mecsetbe járnak imádkozni, az európaiak meg csak járnak.

Láttad, hogy ül az asztalnál két ember: egy férfi és egy nő. Odamentél és a fejeddel intettél a nőnek: “gyerünk”. De ő nem méltatott figyelemre. Nem volt ott keresnivalód, nem hívott oda senki, de te nem takarodtál el végleg, hanem visszamentél újra, majd harmadjára is. Ekkor már fenyegetőztél, azt mondtad a nőnek, hogy elvágod a férfi torkát.
Jól kiválasztottad, kikhez menj oda. Elkerületed azokat az asztalokat, ahol netán szekrányháta alakok ülnek, ahol csoportokba verődve szórakoztak az emberek, és kinézted magadnak azokat, akiket komolyabb kockázat nélkül megfélemlíthettél, megalázhattál, megsérthettél. Talán az sem kerülte el figyelmedet, hogy amikor tettlegességre ragadtattad magad, éppen nem volt a közelben senki, aki a hely biztonságának és nyugalmának megőrzésével volt megbízva. Ezt te nem tudod, csak érzed: amikor a gonoszság ravaszsággal társul, az gyilkos fegyver a védtelenek ellen.Fel sem merült benned, hogy netán egy szerelmespárt zavartál meg, vagy egy családot, két olyan fiatalt, akik a nagyszülőknél hagyták a gyereket és kimentek a hétvégén lazítani egy kicsit. Bárkik is voltak ők, neked az nem számított, te vécékagylónak nézted őket és odapiszkítottál, emberek méltóságát vetted semmibe. Te vagy az erős, mert nem tudod mit cselekszel, számodra csak a saját - és mivel a tieid, és mert csak így tudod kifejezni azokat, ezért - förtelmes vágyaid léteznek. Állattá lettél, ha csak egy pillanatra is, ha csak egy napra is, de állattá lettél. És amikor az ember állattá válik, az maga a borzalom.

Mi ez? Te Pavtsi, mi közöm ehhez? Ne untassál itt engemet!!!
Baja esett? Meghalt? Nem. Akkor meg mit csinálsz ekkora ügyet ebből? Blogokat írogatsz? Hőbörögsz? Igazságosztol? Hát nem látod, hogy csak magadat nevetteted ki??!! Méltóság? Büszkeség? Te ezt tényleg komolyan gondolod? Nem vagy te hülye? Te ilyenekkel jössz??? Te kis szaros! Te vakarcs! Ha nem bírsz behúzni neki, akkor kussolj!! Ne rinyálj! Ne pofázz! A farkas elveszi azt, ami jár! Ilyen világban élünk! Ha nem tetszik, húzd le magad! A vécékagylón!!!!!!!!!

Filozófiaórán nemcsak hülyeségeket tanul az ember. Emlékszem, különösen Platón volt a nyerő, neki mindig pörgő dialógusai voltak, amelyeket akkor is élvezettel olvasott az ember, ha éppen nem filozófián pallérozott elme volt. Na, de hogy ne húzzam az időt mellébeszéléssel: volt ezekben a dialógusokban egy alak, a Kalliklész nevezetű, aki vitába bocsátkozott Szokratésszel az erényről, a becsületről. Kalliklész elmesélte a nem tudom kinek a legendáját, aki talált egy láthatatlanná tévő gyűrűt. Ebből nagy bajok lettek, mert az illető rájött az ebből fakadó következményre, mármint arra, hogy ha láthatatlanná válik az emberek előtt, akkor minden galádságot elkövethet a felelősségrevonás kockázata nélkül. A legendából Kalliklész a következő gondolatot szűrte le: ha nem félnénk a büntetéstől, ha biztosak lennénk abban, hogy nem bukunk le, akkor mindannyian csak azt tennénk, ami a saját érdekeinket szolgálja, sőt, puszta gonosz szándékból is a rosszat cselekednénk, még akkor is ha ebből egyébként semmilyen hasznunk nem származna. Szokratesz azon a véleményen volt, hogy az ember magasbbrendűségéhez hozzátartozik az etika, mármint az, hogy függetélenül mindenfajta körülményektől, az embernek csakis a jót kell cselekednie, és az erényes ember mindig csak a jót cselekszi.

Kalliklész a realista, Szokratesz az idealista, mondhatnánk. Mert ma is tapasztaljuk, hogy ha valaki rátalál arra a gyűrűre, akkor ki is használja a láthatatlanságot. Az erdon-fórum ismeretlen hozzászólója ez a szerencsés, aki rátalált a gyűrűre, aki ha máshol nem is, hát a fórumon kivetkőzhet abból a zubbonyból, amit a törvények, a közvélemény és a szokások rákényszerítettek; kimutathatja valódi énjét, kiélvezheti mérhetetlen szabadságát, a felelősségnélküliség részegítő afrodíziákumát.

Egy kis személyes történelem. Gyerekkoromban meg voltam győződve arról, hogy mi, magyarok felsőbbrendűek vagyunk a románoknál. A mindennapi élet szolgáltatott érvet nekem erre. Ugyanis akárhogy is feszítem az emlékezetemet, nem jut eszembe olyasmi, hogy mi, magyar gyerekek akár a lakónegyedben, akár az iskolában egymás anyját szidtuk volna. Minket, a legkisebbeket hamar megtanították a nagyobbak arra, hogy mit nem szabad átvenni a román játszópajtásoktól. Az anyázás volt az egyik tabu, amit pedig a román gyerekek előszeretettel alkalmaztak. És ami amúgy is kifejezetten megrőkönyített: testvérek küldték egymást az anyjukba! Fertelem! Arra is emlékszem, hogy egyszer az iskolában az egyik osztálytársam mégis megengedte magának a megengedhetetlent. A szünetben az összes srác az osztályból összegyűlt, velem az élen, és móresre tanítottuk. Azóta se szidta senkinek az anyját. Az anekdota lényege az, hogy valahogy rögzült bennem: magyar ember nem anyázik.

Az évek meg a történelem fordultával azonban mi, közösségek is változtunk, szabababbultunk, szabadosabbultunk. Ma már nem gondolom azt, amit gondoltam egykor. Nem feltétlenül az idealizmus kopott le rólam, hanem mintha a valóság változott volna valamelyest. Jobban látszik az ami van annál, ami kellene legyen. Szidjuk egymást a kocsmában, a munkahelyen, otthon, meg bárhol. Ezt látom. De azt nem látom hogy valaki, valakik hangosan kimondanák: ezt nem szabad! Szégyelljétek magatokat! A szidás azonban csak egy dolog, de az erdon-fórumon gyalázkodnak is. Mindenkit, akit akár csak hallomásból, látásból ismernek, éktelen magyar nyelven legorombítanak, befeketítenek, kipletykálnak, megrágalmaznak, szivatnak….

Meg merik tenni, mert rajtuk van a gyűrű… A gyűrűt el lehet venni, de a lényegen ez sokat nem változtat: a gyűrű önmagában nem süllyeszt le.