politika a gyökön

Meglepően gyors egymásutánban történt két meglepően hasonló… dolog. Bevezető kommentárt mellőzve közlöm a kért hírt. (Hírforrás: Magyar Távirati Iroda)

Párizs, 2008. június 19., csütörtök - A francia parlament felsőháza, a szenátus elvetette csütörtökre virradó éjszaka azt az alkotmánymódosítást, amely a francia kulturális örökség részének ismeri el a regionális nyelveket. Két nappal ezelőtt szokatlan módon a francia kultúra és nyelv megőrzésével megbízott Francia Akadémia nyílt levélben kérte a képviselőket, hogy vonják vissza a nemzetgyűlés által egyhangúlag elfogadott alkotmánymódosítást, mert az szerintük a “nemzeti identitás megsértése”. A halhatatlanok elsősorban azt kifogásolták, hogy a francia alkotmány ezentúl első cikkelyében ismerné el a francia kulturális örökség részének a regionális nyelveket, miközben a második cikkely egyértelműen kimondja: “a köztársaság nyelve a francia”.

A másik hír:

Madrid, 2008. június 25., szerda - Húsz vezető spanyolajkú értelmiségi, köztük Fernando Savater filozófus és Mario Vargas Llosa perui író kedden felhívásban szólított fel a kasztíliai - castellano, azaz a spanyol - nyelv védelmezésére, mivel úgy látják, az veszélybe került a spanyolországi regionális nyelvek térnyerése következtében. Az aláírók szerint a kasztíliai spanyolnak “meg kell maradnia közös és hivatalos nyelvként az ország egész területén”. Bár az aláírók látszólag nyitott kaput döngetnek, mivel Spanyolországban a hivatalos nyelv a spanyol, amelyet mindenkinek ismernie kell. Nyugtalanítja őket azonban, hogy a katalán, a baszk és a galíciai nyelv a megfelelő kisebbségi közösségekben szintén hivatalos nyelvnek számít. A felhívás tükrözi, hogy számos spanyolt aggaszt a regionális nyelvek előretörése, különösen Katalóniában és Baszkföldön, szerintük ez a castellano rovására történik - különösen az oktatási rendszerben, amelyet az autonóm tartományi kormányzatok irányítanak.

Most jövök én:

Furcsán hat, amikor intelligens emberek, ha már az a feladatuk, vagy úgy érzik, hogy az lenne a feladatuk, hogy őrizzék a nyelvüket, akkor ahelyett, hogy saját nyelvük romlása ellen védekeznének, azoknak a nyelveknek az elnyomásában kívánnak jeleskedni, melyeket saját nyelvükre nézve veszélyesnek titulálnak. Ezek a világnyelvmentő vészharangkongatások már önmagukban véve is nehezen érthetőek, legfőképp azért, mert éppen hogy a világnyelvek jelentettek mindig is veszélyt a kis nyelvekre (ha trendin fogalmazunk, akkor regionális). Irónikus, hogy törekvések ellenére még az ilyen nagy kultúrnyelveknek sincs integráló erejük, egyrészt a regionálisokban keltett veszélyérzet, másrészt meg azon egyszerű oknál (törvénynél?) fogva, hogy az emberek jobban kötődnek az anyanyelvükhöz, legyen az regionális, primitív, kis, keverék, mint bármilyen más nyelvhez (Kivétel szabályt). Merthogy a baszk, katalán, breton stb. nyelveket csak az alkotmányokban, meg nemzetközi kartákban hívják regionális nyelvnek, de egy biarritzi vagy bilbaoi baszk saját nyelvét egyszerűen csak anyanyelvnek érzi és hívja, és mint ilyen, fontosabb számára ez, mint a francia vagy spanyol, vagy bármelyik másik ún. hivatalos nyelv, még ha mégoly világ is ráadásul. Integráló erő nélkül pedig bizonyosnak tűnik, hogy a spanyol vagy a francia nyelv semmivel sem tudja kivívni az előjogot arra, hogy másokkal magát beszéltesse.
Hacsak nem az erő, a többség erejének segítségével.

Mert történelemkönyvekből tudjuk (de lám, vannak akik tapasztalatból is), hogy a francia és a spanyol egységet éppen a “regionális” nyelvek elnyomása révén sikerült összekovácsolni. Most pedig, amikor már az emberi szabadságjogokkal odáig jutottunk, hogy egy katalán katalánul is megszólalhat egy barcelonai közintézményben, akkor Vargas Llosa és Savater elkezdenek aggódni az egyébként világszerte kb. 300 millió ember által beszélt spanyol nyelvért. Ami azt is jelenti, hogy A város és a kutyák megírásával Llosanak nem sikerült jobban megszerettetnie a spanyol nyelvet a galíciaiakkal. Lehet azért nem, mert az anyját az egyszerű ember még egy zseninél is jobban szereti. (Hogy Llosa mennyire zseni, arról ne nyissunk vitát.)

Magyarázat. Az Unió fennen hangoztatja az egyéni szabadságjogok minél szélesebb körű kiterjesztését, viszont a kollektív jogok kifejezés átkos, sötét múltat idéz fel számos EU-s politikacsinálóban, meg kultúremberben (az idézett hírek a mellékelt ábra). Ezzel azonban nem azt mondom, hogy az eképp gondolkodók pusztán emiatt nemes, tisztalelkű emberek, ugyanis a fenti két példa mutatja azt is, hogy a közismerten az egyéni szabadságjogokért kardoskodó emberek is tudnak méltánytalanul állást foglalni, dönteni, amikor saját érdeküket veszélyeztetve érzik. Mert lehet-e nem méltánytalannak (és viccesnek) nevezni azt a feltételezést, hogy a fél világon beszélt spanyol nyelvet az alig több mint ötszázezer ember által beszélt baszk nyelv fenyegeti…

Szóval az egyéni jogok kevésbé veszélyeztetik egy állam egységét - még ha évszázadokig, sőt évezredekig gondolták is ezt -, mint azok a jogok, melyek érvényesítésének csak egy közösségben van, lehet értelme. Márpedig az anyanyelv használatának joga, mint egyéni szabadságjog nem működik, e jog gyakorlása feltételez egy közösséget, amelynek van egy közös nevezője, jelesül egy közös nyelve. Ezért minden olyan jog, amely feltételez egy közösséget, ez már önmagában olyanként előfeltételeződik, amely elkülönül a hivatalos, a nagy, az állami közösségtől. Ez pedig már csőrpiszkálós probléma, amit már mi, romániai magyarok is nagyon jól ismerünk. Az ugyan tény, hogy történelmi, politikai stb. megfontolásból nem lehet a magyart regionális nyelvnek tekinteni, de abból a szempontból, hogyan tekint a román többség a mi nyelvünkre, az nagyban hasonlít a francia akadémia és szenátus, illetve a spanyol nyelvű értelmiségiek által tükrözött gondolkodásmódhoz. Mindannyian nagyon felvilágosultak, és szeretnek nekünk minden egyéni szabadságjogot megadni, mert ezek a jogok semmiben sem különböztetnek meg minket, regionálisokat, kisebbségieket a hivatalosaktól, többségiektől, viszont rögtön lólábat lógatnak, mikor a regionálisok közösségi jogokat, kibontakozási lehetőséget kérnek maguknak és nyelvüknek.

Most jössz te: