politika a gyökön

Azt kérdezte tőlem ma reggel Rendíthetetlen Hozzászóló, hogy miért nem írok Jan Slotaról és az ő legújabb elképzeléséről, mely szerint Magyarországnak nincs helye a térképen, ezért ő, Janika felosztaná az országot mint a rőf vásznat Ausztria és Szlovákia között. RH érvelése is figyelmet érdemel: ha nem emeljük fel a szavunkat e felháborító, sértő megnyilatkozások ellen, akkor előbb-utóbb az ilyen botrányhősök észreveszik, hogy nincs ellenreakció, és azt gondolhatják, hogy nekik szabad ilyesmit mondani, tenni, és akkor továbbmennek mindaddig, amíg nem ütköznek ellenállásba. Az a kérdés, hogy mi meddig engedjük elmenni őket. Kérdezi Rendíthetetlen Hozzászóló

Nem tartom fontosnak, hogy minden őrült hagymázos gondolataira reagáljak, még ha éppenséggel Magyaroroszág eltüntetését is hangoztatják, válaszolom én. Annyi ilyen hangoztatós politikus van, hogy csak CV. Tudort, G. Funart és V. Zsirinovszkijt említsem ebből az igen gazdag panoptikumból, akik szinte minden nap ellátnak bennünket a jóérzéstől és normalitástól hermetikusan elzárt kijelentésekkel. Kérdezem: kell fárasztani az elmét ezekkel?

Évekkel ezelőtt hallottam egy entellektüellt beszólni arról, hogy túl könnyű, és olcsó szellemi kielégülés CVTudor ellen megnyilatkozni. Merthogy azt a figyelmet CVT nem érdemli meg. Ez a megjegyezés azóta is megmaradt bennem és nekem is az a benyomásom, hogy Janikáék ellen hadakozni az érvek szintjén, de akár érzelmi szinten is, nem reménytelen, hanem fölösleges erőfeszítés. Mert Janikáék és az ő retorikájukra fogékony csőlátású cselékek nem hallgatnak a jó szóra, még csak meg sem hallgatják a szót. Ők az emberi nyelvet csak arra használják fel, hogy beleordítsák a világ arcába a saját agyrémeiket. Emellett Janikáék és drukktáboruk érzelmileg olyan túlfűtött lények (az ember szót már túl sokszor használtam, szó szerinti meg nem szerinti értelmében is), akik a saját lángolatukon kívül csekélyke fogékonyságot mutatnak mások érzelmi világa iránt. Felé.
Kövi: totális zsákutca velük racionális vagy érzelmi alapon vitatkozni.

A Janikákhoz való hozzáállás taktikájáról és módszertanáról is essék néhány szó. Egy ilyen megemlítésre méltó módszer az elhallgatás. Ezzel azonban kockázat van, mert egy szabad, demokratikus világban a vélemény szabadsága is adott, így ha Janikáék véleményét elhallgatnánk, és mégis kiderülne, hogy nekik megvan ám a súlyos véleményük, ami elsikkadt a világméretű elhallgató összeesküvés hálójában, - márpedig jelen adottságok között ilyesmi nagyon könnyen megeshet - akkor még ők tűnhetnének fel az elnyomott mártírok szerepében. Ha ez hiányzik valakinek, szóljon. A másik módszer a kinevetésük. Most, hogy mindenki kimondhatja a véleményét, a legőrültebb is a legőrültebbet, nem is lehet mindent komolyan venni. És esetek bizonyítják (a Janikáé), hogy alkalomadtán ellenkezője javallott. Politikusokat különösen kellemetlenül érinthet, ha nevetségessé válnak, vagy teszik őket azzá. Slotaról sem jut jobb eszembe csak ez: nevessük ki. Mert azt senki sem szereti, még az őrültek sem, sőt, talán éppenséggel ők a legkevésbé, ha kinevetik őket. Ők igenis komolyan veszik magukat és vágyuk, hogy komolyan vegyék őket. Mert a komolyan vétel néminemű legitimáció is. Vigyázzunk tehát, hogy Janikáéknak csak annyi legitimációt adjunk, amennyi a bohócnak vagy a falu bolondjának kijár.
Rendíthetetlen Hozzászóló, erről mi a véleményed?

Kisebb is nagyobb.
No megelpetés.
Ezúttal azonban nem az eredendő hiúságomon esett csorba miatt kesergek, hanem az abból fakadó csekélye meghökkenés szólaltat meg, hogy a megfigyelt események várható következményei másokat nem ugyanarra a következtetésekre juttattak mint engem. Történik ilyesmi naponta, tehát nincs világvége, de hogy ilyen hamar igazolva lássam szavaimat….
most úgy jönne ki a mondat, hogy ‘erre azért nem számítottam’ , de akkor csak a mondat jönne ki, nem az igazság, ami ez: pontosan erre számíottam. Látnokiság kizárva, csak megtapasztaltam már egy párszor a román-magyar együttélés pszihológiáját. Koszovó-ügyben pedig sem a magyarok sem a románok nem rukkoltak elő semmilyen váratlan megnyilatkozással. Markó Béla mégis azt mondta.

Azt mondta Markó Béla: Koszovó függetlenségének példája precedensértékű (lehet) a székelyföldi autonómia megteremtésében. Nem akarom leírni még egyszer mindazt, amit a Hasonlatok egy függetlenséghez című bejegyzésemben már leírtam, a deja vú érzés nem játszik szerepet a mondanivalóban, de az sem segít, ha dolgokat nem figyelmbe véve nyilatkoznak politikusaink. (ezt mintha már írtam volna) Mert a koszovós autonómiamodell példáját követve székely testvéreinknek nem lenne elegendő néhány arc zengezetes kiniyilatkoztatása, de egy-két kalasnyikovot is kézbe kéne venniük, hogy csak ezt az egyet emeljem ki a “modellből.” És nem véletlenül ezt, mert ilyen interpretációban a mondás háborús uszítást takar. De ha nem is takarja, akkor is garantálom, hogy a románok szerint takarja. Éppen ezért várható, hogy ha akárki azt mondja, hogy Koszovó precedens a Székelyföldnek, az a legenyhébb megfogalmazás szerint is kicsapja a biztosítékot a románoknál. Ezt mondjuk be lehetne helyezni a koncepcióba, ha Tőkés Lászlóról lenne szó, aki már azzal is az idegösszeomlás szélére tudja kergetni honfiainkat, ha éppenséggel hallgat, viszont Markó Bélának és az RMDSZ-nek mi célja lehet ilyesmivel, mikor nekik a kormányzati, az önkormányzati tisztségek, na meg a románokkal való együttműködés a makk?

Egyre inkább érzem annak a többfelől hallott megállapításnak az igazságát, hogy Markó Béla és az RMDSZ a kampányidőszakokban keményít be autonómiailag azaz retorikailag, kampányhalott időszakokban meg Kelet Svájcával meg egyéb ilyen, a románoknak is tetsző hangzatosságokkal ondulálják magyarságunk lelkivilágát.

Példánkban is a “na ugye megmondtam”-ra feljogosító reakció azonnal jött: legutóbb az egyszer már együttműködős Szociáldemokrata Párt (PSD) kérte az RM kiebrudálását a kormányból azzal az acélos érvvel, hogy sérti az alkotmányt az RM akkor, amikor hangot ad annak a véleményének, hogy a székelyeknek Koszovó nyújthat példát az autonómiakreálásra. Az itt mellékes, hogy a románoknak nem a koszovói példa az alkotmányellenes, hanem a területi autonómia mint olyan, és ezzel az erővel M.B. hivatkozhatna bármire, akár Decebal és Burebista történelmi tetteire is. Bár kérdés, ha ez utóbbit tenné, nem-e érne közelebb a célhoz mint amúgy. Merthogy az RM a pragmatizmus szövetségeként határozza meg magát, a másik oldal radikális diskurzusával ellentétben. Egyébként nem abból lesz autonómia, hogy valamelyik párt így vagy úgy értelmez politikai, történelmi eseményeket, az viszont mindenképpen hátráltató tényező, ha kényes kérdésekben éppen az általunk fontosnak tartott ügy ellen hangoljuk ellenfeleinket.

De lehet, hogy nem hangolásról, hanem egy újfajta politikai doktrina alkalmazásáról van szó, aminek szép nevet is lehet adni, olyat mint: radikális pragmatizmus, retorikai radikalizmus, pragmatista retorizmus vagy retorikus pragmatizmus. Vannak még variációk, csak már elfáradtam